DR. ROTÁCSOT BESZÖGELIK

Lakott itt egy ügybuzgó, szociálisan túlérzékeny szósölvörker, aki éhező nyugdíjasokat is megszoptatna, ha lenne gyereke, és többletteje, lehet, félművelt irodalomkedvelő volt a lelkem!, de mindenképp ön- és közfeláldozó, aki a szeretet, vagy inkább saját egójának kielégítése nevében bárkit kellemetlen helyzetbe hozott, mivel előszeretettel engedett be más házakba onnan kiebrudalt potyalakókat a szívtelen lakóközösségek terhére. Ezen női személy, mikor észrevette, hogy dr. Rotács berendezte a cselédlépcsőházat biedermeiernek, de még szocreálnak sem nevezhető ízléssel a maga képére, először palack borokkal lepte meg, persze titokban csempészte a bűzfészek mellé, később már ételt is rakott a tetűjárta pokrócra, amíg dr. Rotács a kerületben ődöngött önfenntartandó magát. A fokozódó bűz miatt eszmélő lakók végül rendőrt hívtak, az kitessékelte dr. Rotácsot, aki kevéssel később visszatessékelte magát, és tényleg, teátrális mozdulatokat tett egyik énje a másik énje felé. Másnap kihívták a kaputelefonost, hogy a postáskódot vegye ki a készülékből, s az ismét tárcsázott fakabátok, ha üggyel-bajjal is, de újfent kirakták a hajléktalant. Hozzányúlni egyikőjüknek sem akaródzott. A házmester undorral és gumikesztyűvel hajigálta be a kényszerlak kényelmi eszközeit (például az ott felejtett dugóhúzót, műanyag poharakat), és a felhalmozott mocskot és szemetet egy hulladékzsákba, a karnyújtásnyira éktelenkedő bélgyurmával egyetemben, majd egy liter ipari hipót áldozva a szeánszra felmosta a kétnégyzetmétert, az összehugyozott falszakaszt pedig fehér porral fertőtlenítette. Akadt dolga dögivel, káromkodott is hozzá fennhangon. Lakótársi taps honorálta fáradozását.

Folytatás az eredeti oldalon...