EZREDVÉGI VERSEK

Az Ezredvég legfrissebb számában, hosszú idő után, újra versekkel jelentkeztem. A Szereposztás el is hangzott még tavasszal, a Magyar Pen Club, nőnapi rendezvényén.

NYOMTATVA, + DOHOGÁSSAL KIEGÉSZÍTVE

2026 első félévében a képen látható lapokban jelentem meg. Van közöttük szélsőbalos, szélsőjobbos, ultrakonzervatív, liberális, provinciális, országos, honort fizető, nem fizető, megszűnés szélére sodródott címkével illetett. Ám, mint látható, engem a skatulyák, a címkék nem érdekelnek. Engem az olvasó érdekel, álljon itt, vagy ott, az ideológiák bármely térfelén. Az olvasó véleménye érdekelne, amely nem juthat el az íróhoz, ha egyes orgánumok elhallgatják a szerző létezését, hiszen beskatulyázták, s attól félnek, ha átengedik a szekérvár kapuján, elpusztul szellemi országuk. Ám bizton tudom, ez a szerkesztői, kiadói félelem nem érdekli az olvasót.

Nem tartom magam hídembernek, hintapolikusnak, kétkulacsosnak. Csak írónak. Aluldotált szerzőnek. Akinek örülnie kell az 1,2 millós alkotói támogatásnak (kell, hiszen mások ezt sem kapják meg!), és kötetenként 30-40 ezer nettó forint szerzői díjnak.

De be kell, valljam, én az olvasóknak örülök a legjobban! Mert azért akadnak!

A képet még árnyalja, az online megjelenések sora: Napút, Spanyolnátha, Új Nautilus, Országút, Vörös Postakocsi. 

FÉLEK

 

Amennyire várom, hogy megjelenjen Fecsó című nagyregényem, mely a Róheim-villa történetét meséli el, annyira félek is az elutasítástól, a meg nem értéstől. Vannak szerkesztők, akiknek a regény teljes ismerete nélkül, már egyetlen általuk olvasott részlet alapján is, túl sok benne Tisza István. Szinte érzem, ahogy tolulnak a pártos szerkesztői agyakba a több merényletet túlélt, egy merényletbe belehalt miniszterelnökről alkotott vaskos sztereotípiák. Másoknak sok lesz benne Róheim Samu, meg Róheim Géza, meg úgy általában a zsidó vonal. És akkor még a mozgássérültekről nem is beszéltem! Ők sokszor ideológia- és pártfüggetlen viszolygást váltanak ki.

S még egy szó sem esett a szöveg esztétikumáról…

De mit tehet az író, aki egy ház történetét meséli?

Igen, zsidók építtette házról van szó! Ezer szállal kötődik a Róheimekhez, akik közül a leghíresebb Róheim Géza, a pszichoetnológia méltatlanul elfelejtett atyja lett. Hogy miért negligálták ezt a zseni spektrumba hajló tudós elmét? Talán egy „bűne” volt, hogy a második világháború után sem tagadta meg a magyarokat, pedig messze menekült az országból, ha nehezen is vette rá magát, sőt szerette őket, szerette Magyarországot, és koporsójára nemzeti lobogót teríttetett.

És igen, itt ölték meg Tisza Istvánt, aki a zsidó asszimiláció híveként is, a források tanúsága szerint, nagyon jó kapcsolatokat ápolt a Róheim családdal már annak előtte is, hogy a villába költözött.

Így nem is történhetett másképp, hogy a sztereotípiákon túli Róheim család, és a sztereotípiákon túli Tisza István jelentős helyet kap a regényben. Mily botrány!, a Tisza-gyilkosság napjáról dramatizált, harminchárom kéziratoldalnyi szöveg szól, hiszen: 1) ez volt a legjelentősebb és egyben a legszörnyűbb történés az épületben; 2) a Tisza-gyilkosság egyfajta misztikus szálként továbbfut a regényben.

Hát ennyi. Esztétikailag persze lehet kritizálni valamit! Az eddig megjelent és beígért megjelenésű részletek alapján azonban nagy esztétikai problémák nem akadtak lapszerkesztői oldalon. Majd a regénytechnikába, mert nem szokványos, a szerkesztési módba bele lehet állni, ha veszik a fáradságot a kritikusok, és elolvassák. Ám hol van az még?!

Jó lenne már leszokni arról a trendről, főleg azoknak, akiknek nagy a felelősségük az irodalomban, hogy ha valami nem a „ő szájuk íze” szerint készül, akkor arról nem írnak, abból a szövegből, attól a szerzőtől részletet nem közölnek, mi több, foggal-körömmel küzdenek azért, hogy árnyékban, kritikátlanul maradjon! Jó lenne az esztétikum talaján megállni, és kiragadott szavak, félmondatok, részletek alapján nem kritizálni, kizárni a szerzőket az előrehaladás lehetőségéből! Főleg, ha a szerzők, nem a politikai pártoknak, ideológiáknak, hanem az olvasóknak írnak, akik bárhová is leszavazhatnak, bármit is gondolhatnak bármiről, bármiféle ideológiát, irodalmi stílt vagy folyóiratízlést preferálhatnak!

Jó lenne, ha felnőne a hazai literatúra olyan tekintetben is, hogy az olvasó dönthesse el, mi kell neki! A folyóiratoknak, kiadóknak pedig nem az ítélkezés, előszűrés, uram bocsá' a világnézeti cenzúrázás lenne a feladatuk, hanem a színvonalas szövegek tálalása...