Megjelent a Várucca 91. számában egy újabb részlet Fecsó című nagyregényemből. A Minden csupa vörös csillag az író és a festő, grafikus párbeszéde, némi narrátori merengéssel, a villa kertjében.
Részlet:
[...] Budán dörögtek az ágyúk. A német és magyar egységek előző nap törtek ki a fojtogató gyűrűből. Már, aki kitört. Mert legtöbbjüknek beletört a bicskája az orosz gitárszólamokba.
Hideg volt a kőpad, leterítették két réteg takaróval. Jó felöltöztek, amennyire az háborúban lehetséges. És nézték a finom női alakot. Ki tudja, kinek a szobrát. Nézték, s néha belekortyoltak a kisüsti szilvapálinkába. Jólesett. Újra havazott. Megült a vállukon a hó, mintha katonai vállap lenne, (a minden hadsereg által tisztelt), Tél tábornok elismerése jeléül adott előléptetés. Ezek itt, kérem, dacolnak velem. Keresik a hidegem. A fronton való megfagyást megúszták, hátha itt elparentálhatom őket, mikor nem is gondolnak rá…
- A Dunáról jövök. Erősen zajlik a jég. Megfagy a világ, meglásd! Még idén jéggé izzik minden. Azt rebesgetik, tegnap kitörtek a várból a németek és a magyarok. Nem bírták tovább az egérfogó kazamatáiban. Rengeteg a halott. Akik túlélték, bemenekültek a budai hegyek közé… Hajtóvadászat indult…
- A hidak, látod, a Dunában hanyatlottak, Pistám, de a híreknek szárnya van… Minden vörös és fehér. Két markáns szín, de engem ez nem ihlet.
- Minden csupa vörös csillag. Félhold, vörös csillag. Ez jut nekünk. Figyeld meg, ezek nem mozdulnak majd innen, mint a törökök! A magyaros vendéglátás, Mihály, az a mi vesztünk. (Sinka gúnyosan felnevet.) Úgy szeretik az erre portyázó népek, hogy nem merünk odamondani, takarodj a hazánkból… Na, mindegy…
- És merre jártál? Azt hallottam behívtak téged is…
- Rendkívüli egészségügyi szolgálaton rostokoltam itt, Budapesten. Mert erős juhászlegény, ha beteg is, ha nyomorult is, miért ne istápolhatná a front elesettjeit… Míg számosan kieszközlik itt svábok, miegyebek, hogy felmentessenek, addig mi vassisakban, botcsinálta szanitécként, pergőtűzben várjuk a parancsot. Gyerünk, félórás tűzszünet! Szedjétek össze a sebesülteket! A végtagvesztetteket ide, a jobb állapotban lévőket az udvarra szortírozzátok. És te? Úgy vettem a hírt Galíciában szabtad a muszkát miszlikbe…
- Neked még a hétköznapi szavad is vers, Pista. Hát igen… Emlékszel, éppen egy kiállításra készültem. Az erdélyi út emlékei már annyira kikívánkoztak belőlem, de ráült az akaratomra a SAS-behívó. Belém mélyesztette karmait. Tizedesi rangban egy hegyi vonat osztaghoz kerültem. Lőttünk, lőttünk, de hogy találtunk-e? Képzeld, még abban a pokolban is a képeken járt az eszem. Ha csendesült a vihar, kicsi akvarelleket festettem, és küldözgettem haza Vilmának. [...]
