Az Irodalmi Jelen 25. évfordulójára megjelent antológia egyik kötetében az én inspirációs-felkérésre írt versem is megtaláláható. Itt most meg is osztom:
Inspiráció ólom ég alatt
Bortűz
és megfagyott csillagok.
Felespohár
száján jégkarima.
Lelked:
rozsdás, megrakott sparhert.
Ahogy
a tűztér forró ajtaja
nyikordul-jajdul
múzsakegyért,
finoman
lepereg a zsanérról
egy
megfogalmazatlan ima…
Inspiratio
divina csak:
ólom-éj
kínálkozik agyadba.
Hatlövetű
gondolat az est.
Vaktöltényeid
elsülnek talán…
Imádkozz,
és tartsd szárazon ős-
sejtjeid!
Blőd önáltatás-űrbe
a
norvég vadkacsa befagyna…
Megszokott
betlid megint terítve.
Csak
más rongybábként éled újra
végtelenült
gondolatfutamod.
Ólom-révben,
nyárkert-kedélyben –
ezeréves
karaktered adod.
Mondod…
S tudva, nem érti senki –
fulladsz
majd ős-saját méregkútba…
Szétnyalt
szádon cserepek jelzik csak –
megbomlott
az ég-gén öntudat.
Rozsdás
csillagvért köpsz kályha mellé…
Tűztérbe
porladj! Itt ne időzz!
Inkább
vesszél, mint jellegtelenné
légy,
nemértők mellett elbeszélj!
Az
orosz kertjéből lépj felutat!
(Az
égbolt pékjeként majd űrlisztet szitálsz…)
Bortűz,
süssön agyadba pecsétet!
A
galaxis csak csalató beléndek!
(Vakon
a sparhertben deus ex machinálsz…)
Ólom,
vigyen el máshova innen,
az
újjálevés hol semmibe billen!
(A
spanyol dűlt malmán – örök éjbe’ kivársz…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése