A Varjak és Horoszkópvers szövegeim megjelentek az Irodalmi Jelen júniusi print-változatában is.
Részlet a Horoszkópversből:
Horoszkópvers
Elővers
És megint bort kell iszogatni, titkon,
hogy csapongó álmaim el ne vessze-
nek. Ma már mindből dalok, erjedők, má-
mort dicsöítők
lesznek. Egykor még kidobáltam azt, mi
gyönge volt és ócska, kacat. Szigorra
most erőmből nem telik, mert faragja
tollam a válság.
Éppen annyit termel az álmok ősi
gyára, lelkem hámora, mennyivel még
agg korig húzom a poézishíja
versgügyögésem.
Asszonyom ver. Metrumom, hej, rumokra
nem cserélem. (Bárki ilyet kitalál!)
„Pénzt hozol, borzsák, kihajítlak egyéb-
ként, fene költő!”
Zsörtölődik, ostoroz egyre: „Rúgd ki
cimboráid, zengzeteden csiszolgass!”
(Láncra fűzött versfaragók hava, mi
más: a november...)
***
Ma megkapom, amire tíz éve várok…
De mire várok tíz éve?
Lehet, csak a várásra várok,
de a várás mindig itt van velem…
Erre várok?
Elnézek jobbra,
és majdnem lelábaz a villamos…
Vagy ott, arra a nőre,
akinek át lehet nézni a fülcimpáján,
de közben nincsen feje.
Vagy arra várok,
hogy ráspricceljen a kétszercsíp
dizájnos ingemre,
amit persze könnyen lecserélek,
mert csak le kell zippzároznom
a bőröm ingestül,
s kibújok belőlem…
Lehet, erre várok,
hogy ezt megtegyem…
No, mielőtt gimnazista
versecske lesz ebből
a szabadúszó gondolat-tan-folyamból,
lássunk más képek után…
Mert silányulásra nem vártam!
Netán a nyitva hagyott ajtajú
antikváriumban válogató,
görnyedt entellektüelek
kísértetimbolygására várok?
Efféle semmilyen hallucinációkra?
Vagy arra várok, hogy ez a jelentéktelen,
időszúette sziluett elém rántsa a rollert,
s végre számba vegye valaki –
cifrán szidva a jó édes anyját,
mielőtt körútkáoszba tűnik.
Mire várok tíz éve? Mire?
Biztosan arra az aszfalton körző lézerreklámra,
valami omega óraszalon,
ami most lábszáramra vetül,
de lehet, a kapualjban smároló pár
zsebéből szotyolaként hulló másodpercekre…
várok…
már…tíz…éve…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése