Székelyhidi Zsolt nagyszerű fotóit közlöm itt a Parnasszus lapszámbemutatójáról. Meg hát a felolvasott verset is.
Rázva
Itt vagyok Tatán: csodahely!
De nekem ez se jó.
Megrázzák mások életem,
s hull augusztusi hó…
Mint olcsó bazári kütyü
havazom napestig,
ha rázni bennem a telet
ők el nem felejtik.
Már a víznézés sem nyugtat.
Átal-ér nyakamban
lüktet. Rázzák, ha itt, ha ott
vannak, lankadatlan.
Hiába vár, tó-part-zazen,
fojtanak, és teret nem
adnak. Hiába vágott sör –
mert sok-kezük nem pihen.
Itt vagyok Tatán: csodahely!
De hideg ráz az éjben.
S ott, a hó-halál-harangban
lázas lesz ébredésem.
Mondták: - Csodaszavak, zengd csak!
-
Hintünk rá majd havat,
porhanyósat.
Jelezd voltál,
dolgunk
a hóharang,
hogy
förgeteg legyen benned…
Meghalsz.
Elfelejted.
De
utódaink is rázni
fogják
másik életed.
Nézel jobbra, balra. Senki,
sehol. Így maradtál.
Ölelgetsz fehér feledést,
hóval telt, némult hangtál.
Itt vagyok Tatán: csodahely!
Naplemente megágyaz.
A hattyú kacsával perel.
Utam: vörös, félszáraz…
Ha gyönge voltam is, mindazt
tudtam, amit itt lehet.
Senki fülébe lehelő,
bolonddá
rázott rossz gyerek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése